Jó dolog az rpg.hu-t olvasni, Noro kolléga ismertetői pedig minden alkalommal érdekességekről szólnak. Sokat ismerek a játékok közül, amikről ír, de néha valami egészen obskurussal tud előállni, mint pl. most a Fireborn cikkel.
A játék nem sok olyat hoz fel, ami nekem nagy meglepetéssel szolgálna, viszont a négy őselem mintájára négy főértéket használ, amit fizikai és szellemi főérték párokba sorol. A dologban az a mókás, hogy szellemi főértéket én is kettőt vettem elő, ugye az elmét és a szellemet. Fizikaiból ugyanakkor csak egyet használtam - zavart is rendesen, hogy a szellemi statok felé tolódik el a játék.
Szóval itt a frenetikus megoldás. Van egy aktív és egy passzív pár. Aktív szellemi (tehát elme) az intelligencia, illetve a reakcióidő. Passzív szellemi (tehát szellem) a figyelem (vagy épp érzékelés), illetve az akaraterő (lélekjelenlét, kiegyensúlyozottság). Aktív fizikai (fizikum) az erő és az ügyesség, míg passzív fizikai (már csak nevet kell találni neki... :D) a kitartás és a karizma. Yippie, boldogság.
Filózok továbbá a fogyó tulajdonságok fogalmán. Nem szeretnék külön életerő tulajdonságot bevezetni, sem külön kitartást, semmi származtatottat. Azt szeretném, ha a sebződés, fáradás, stb. mind-mind a négy statisztika értékét csökkentené. Tehát mondjuk harci helyzetben a karakter az aktív fizikai és az aktív szellemi tulajdonságait használja, valamint a fegyverét, illetve a fegyverhasználat-képességét. Ezek pontjait összegzi, mondjuk 9 pont elme, 11 pont fizikum, egy 4-pontos fegyverhasználat és egy 2-pontos fegyver összege 26 pont. Ezt a játékos beváltja mondjuk 5d12 (15), 4d8 (8), 3d4 (3) értékű kockákra. Dob velük, kap sorban egy 11-10-7-4-2, 8-6-3-3, 4-2-1 értékű szériát. A játékos passzív fizikuma mondjuk kerek 10. Az ellenfele mondjuk 3d12, 6d8, 4d4 kockákkal dobja a következőt: 12-8-8, 7-5-5-3-3-1, 4-4-2-1, passzív fizikuma mondjuk 9. Ezzel lejátszák a konfliktust, azaz harcba bonyolódnak: a konfliktus kezdeményezője, mondjuk a játékos, nyit egy erős támadással, 11+8+7, összesen tehát 26 értékben (három kockát használhat fel egy cselekvésre, egyet-egyet minden játékba vont kategória után - esetünkben tulajdonságok, képzettségek, felszerelés (?)). Attól függően, hogy az ellenfél hány kockával hárít, sebződni fog: egyetlen kockás hárítás esetén semmit, két kocka esetén egy pontot, három kocka esetén kettőt, és így tovább. Itt az ellenfél egy 12-8-7 kombinációval tud hárítani, 27 értékben, veszített két pontot a passzív fizikumából (7). A játékos egy nyolcas maximumot felhasznált, ezt újradobja (7), és visszateszi a készletébe. Az ellenfele egy tizenkettes maximumot használt fel, újradobja, (szintén 7), és visszateszi a saját pooljába.
Játékos pool: 10-4-2, 7-6-3-3, 4-2-1.
Ellenfél pool: 7, 7-5-5-3-3-1, 4-4-2-1.
Az ellenfél következik, három kockával támadhat: maximalista módon 7-7-5-öt használ, ez a legtöbb, amit ki tud hozni a készletéből, ez 19.
A játékos hárít: 10-7-2, három kockával, tehát ő is két pontot veszít a passzív fizikumából (8).
Játékos pool: 4-2, 6-3-3, 4-2-1
Ellenfél pool: -, 5-5-3-3-1, 4-4-2-1.
A játékos támad, ő is maximális erőbevetéssel: 4-6-4, azaz 14, a négyoldalú maximumot újradobja, ez újra 4-es.
Az ellenfél ezt 5-5-4-gyel tudja hárítani, két pontot sebződik (5), a négyoldalú maximumot újradobja, 3.
Játékos pool: 2, 3-3, 4-2-1.
Ellenfél pool: -, 3-3-1, 4-3-2-1.
Az ellenfél támad: 4-3-3, 10, a négyoldalú maximumot újradobja, 1.
A játékos hárít 3-3-4-gyel, két pontot sebződik (6), a négyoldalú maximumot újradobja, 4.
Játékos pool: 2, -, 4-2-1
Ellenfél pool: -, 1, 3-2-1-1
A játékos támad, 4-2-2, azaz 8, a négyest újradobja, 2.
Az ellenfél hárít, 3-2-1-1-1, azaz négy pontot sebződik (1), és vereséget szenved.
(A maximumot dobó kockát nem kell eldobni, újradobás után vissza lehet tenni a poolba.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése